Élősködőink
Néhányan, lelkes egyetemisták, fejünkbe vettük, hogy idén nyáron megvalósítunk egy olyan nagyszabású programot, mely alkalmat ad a hasonló gondolkodású, értő, érző és cselekedni vágyó fiataloknak a találkozásra, és az együtt teremtésre.
Ennek első lépéseként útjára indítottunk egy országjáró előadássorozatot Társadalmi paraziták címmel, melyre eddig 10 alkalommal voltak kíváncsiak az ország különböző egyetemein, főiskoláin. Előadónk Dr. Tóth Ferenc a gödöllői Szent István Egyetem docense, minden eddiginél világosabban tárja elénk napjaink társadalmi-gazdasági helyzetét.
Beszél arról is, hogy a civilizáció hatásai mennyire eltávolítanak minket a természettől, és megoldásokat javasol, hogyan lehetne újra visszaállítani az ember és a természet egyensúlyát.
Az előadásokon a fiatalság szerepe is előtérbe kerül: a mai fiatalságnak nincs jövőképe, egyre többen hagyják el az országot és költöznek külföldre egy jobb élet reményében.
Ezúttal új megvilágításból vesszük szemügyre probléma fő okait, melyek közül talán a legsúlyosabb, hogy a fiatalokból kiveszendőben van az összetartás, és az összetartozás igénye.
Nagy részüknek még sosem volt igazi közösségi élménye, és sohasem volt alkalma megélni milyen az együtt teremteni, elindítani és végigkísérni egy folyamatot, melynek gyümölcse az ő kezük munkája.
Ezért fogjuk életre hívni ezt az eddig még egyedülálló kezdeményezést, melynek a Puszta, illetve a Puszta Fesztivál nevet adtuk. Rengeteg programmal készülünk, és nagyon sok vendéget várunk a nyár folyamán, július 3-tól egészen augusztus 20.-ig. Az előadások végén kötetlen beszélgetés formájában mesélünk a tavalyi Kurultaj építőtáborról, és az idei Puszta Fesztiválról, terveinkről, és az eddig megvalósult elképzelésekről.
Előadás szervezés, információk:
Bures Éva
06303813070
parazita.eloadasok@gmail.com

