Leköltöztünk. Egy hete vagyunk a helyszínen, és annyi minden történt velünk, hogy felsorolni is nehéz. Városi gyereknek persze minden újdonság - ami ezzel az életformával jár -, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi új dolgot tanulhatok. Emellett pedig óriási kihívás az egész itt töltött idő. Olyan feladatokkal, helyzetekkel szembesülünk, amik nagyon komolyan próbára tesznek minket. Aki hosszabb időt tölt lent, lehetőséget kap arra, hogy egy teljesen más oldalról ismerje meg önmagát.
3-án pénteken megkezdődött a fesztivál, amin már hónapok óta éjt nappallá téve dolgozunk, és ami jelen pillanatban mindennél fontosabb a számunkra. Be akarjuk bizonyítani, hogy létrejöhet egy ilyen nagyszabású program csupán az emberek jóindulatára alapozva, önkéntes munkából, adományokból, felajánlásokból. Nagyon sok mindent vállaltunk amikor ezt elindítottunk, és rengeteg problémával kellett, és kell most is megküzdenünk. Nincs könnyű dolgunk.
Bár a frissítéseket nehezen tudjuk innen a pusztából megoldani, mégis a honlapunk látogatottsága rekordokat döntöget. Ehhez képest viszont még mindig nagyon kevesen jönnek le hozzánk, pedig ahhoz, hogy mi is itt maradhassunk, végig csinálhassuk, szükségünk van rátok! Eddigi visszajelzéseink mind nagyon pozitívak, aki eddig ellátogatott hozzánk kivétel nélkül azt mondta: visszatér. Ha nincs programotok, és otthon unatkoztok, gyertek le hozzánk, sok igaz magyar szívű fiatal van itt, és mindenki talál magának megfelelő elfoglaltságot.
Rengeteg minden felépült, mióta itt vagyunk: készítettünk táblákat, amik Kunszentmiklós felől mutatják az utat hozzánk, elkészültek a tyúkketrecek, kutyaól és karám is épült, tetőt ácsoltunk, zuhanyzókat állítottunk, már majdnem kész van a könnyűzenei színpad, és tegnap felépítettük az első jurtánkat is. Két napra vendégünk volt Horváth László fafaragómester, aki megtanított minket tálakat, teknőt faragni. Nagyon gyorsan elmegy a nap, este pedig készül a finom bográcsos étel, amit a tűz körül fogyasztunk el, beszélgetve, énekelve. Hétvégente pedig olyan fantasztikus koncerteket hallgatunk, mint legutóbb a Déva és a VAN zenekar, akiknek lenyűgöző volt előadása. Nem is beszélve a tegnap esti fantasztikus táncházas hangulatról, amit sokan most éltük át először. Kiemelt programok a héten a holnapi közös kenyérsütés, csütörtökön parázsonjárás, az esti táncházak, és koncertek. Csütörtöktől látogatható a gyógyító jurtánk, ahol testi-lelki felfrissülést is biztosítunk.
Fontos tudnivalók!!
A helyszín változott, mindenki figyelmesen nézze meg a leírást a honlapon!
Nézzétek át még egyszer a „Mit hozz magaddal?” részt! Fontos a sátor, hálózsák, tisztálkodószerek, mosószer, wc papír és a hidegélelem (aki tud hozzon bográcsot!)! A táborlakók együtt bográcsoznak, létszámtól függően akár több csoportban több kisebb tábortűznél (egyenlőre még nincs beüzemelve a tábori büfé, csak italt lehet kapni).
A tábor bejáratánál a tájékoztató pontnál fogadják a szervezők a vendégeket. (a szervezőkön zöld névkártya van). Minden este van egy nagy tábortüzes bemutatkozás, eligazítás is.
További kérdés, információ: Bures Évi 06303813070


Bízom benne, hogy apránként "gyarapodni" fogtok... létszámban IS. Én személy szerint dolgozok a számlák kiegyenlítéséért. Net, telefon, s pár közüzemi... Különben most nem lenne mivel és hogy megírjam nektek eme "pár" sort.
DE! Remélhetőleg aug. 16-17-e körül, már le tudok menni. Persze aki sulis, az most nagy előnyben van, mert már korábban is le tud menni. Irigylem őket... ;)