probakep

A Kárpát-medence és a világ magyar közösségei idén februárban is összefognak, hogy több mint egy napon át tartó közös felolvasással megidézzék Wass Albert hagyatékát. Idén először más szellemóriásainkat is segítségül hívjuk, tehát a magyar irodalom egészéből kívánunk meríteni.

Az eddigi két alkalom 2004-ben és 2009-ben nem hagyott kétséget afelől, hogy ezekben az órákban a lelkünk emelkedik, kapcsolataink mélyülnek, közösségeink épülnek. Nem utolsó sorban kulcsfontosságú üzeneteket kapunk: iránymutatást és eszközöket nemzetünk sorsának megfordításához.

Kedves PusztaFesztesek!

Versenyt hirdettünk amatőr zenekaroknak, a felhívásunkra nagyon sokan jelentkeztek is, s szép számmal fel is léptek közülük a Pusztában. Több zenekart is szerettünk volna díjazni stúdiófelvételi lehetőséggel, hangszervásárlási utalvánnyal, ezt azonban nagyon lekorlátozták a szűkös anyagiak. Így egyetlen zenekart kellett kiválasztanunk, ami igen nehéz döntésnek bizonyult.

A legjobb fellépő zenekarnak a Keleti Megálló (Eastern Station) bizonyult. Gratulálunk nekik, és köszönjük a hangulatos estét, a gyönyörű muzsikát. A Major Bt. jóvoltából ők nemsokára stúdióba vonulnak, hogy fölvehessék néhány dalukat magyarul is - ezúton is köszönjük Petik András felajánlását, amely ezt lehetővé tette. Addigis hallgassátok őket itt: www.easternstation.net

Köszönjük minden zenekarnak a jelentkezést, a fellépést, a jó bulikat.

Isten áldjon, szervusztok!

Kelemen Lóri

Magyarok Országos Gyűlése Magyarok Országos Gyűlése


"Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!"

Szeretném megköszönni a Puszta Fesztivál és Magyarok Országos Gyűlése résztvevőinek a rengeteg odaadó munkát, segítséget!
Megszámolni sem tudom hány igaz, tiszta szívű, lelkes emberrel ismerkedhettem meg.
Sokan nem tudtuk igazán átélni ezt a csodálatos három napot, mert rengeteg volt a teendő, de azt hiszem ettől függetlenül felejthetetlen élmény volt ez mindannyiunknak.
A viharos szombat éj utáni reggel volt számomra a legfelemelőbb, mikor a beázott sátramból néhány óra alvás után bedagadt szemekkel kikeltem, láttam mennyire küzdünk, mennyire nehéz, de mindenki szó nélkül tette a dolgát. Körbenéztem, és a megszokott kis csoportok már munkában: barantások melegítenek, mások gyúrják a kenyeret, üstben készült a forró tea, nagy adagokban kávé, mosogatás, és az ebéd előkészítése...tudjuk, hogy a mai nap is többezer látogató jön, nem állhatunk meg...de nem kell parancsszó, nem kell fizetség, egymásért tesszük, és minden fájdalom elmúlik, minden befektetett munka megtérül, amikor egymásra mosolygunk, mindenki érti ezt.
Sokan emberfeletti teljesítményt nyújtottak a három nap alatt, és az előkészületek során...ilyen embereket ismerni, ilyen emberekkel együtt lenni olyan hihetetlen élmény, hogy ez szavakkal le sem lehet írni. Boldog vagyok hogy ez megadatott.

Jövőre is sokan szeretnénk maximálisan részt venni a KURULTAJ építésében, úgyhogy hamarosan összeáll egy új csapat.
Addig viszont van még néhány komoly feladatunk, ami egyenlőre még titok, de hamarosan közzé teszem, és nemsokára találkozunk!

Isten Áldjon Benneteket!
Bures Évi

2009.08.24

Első hét a Pusztában…

Az elején le kell szögeznem: városi gyerek vagyok. Budapesten nőttem fel és számomra a vidéki élet a nyaralással volt egyenértékű. Kapát csak a telken láttam, de mára azt is széthordták. S mikor először láttam lovat, az első gondolatom az volt, hogy „Hú, de nagy”. Szóval így vágtam bele egy életmód tábor megszervezésébe sokadmagammal, mindössze azért, mert a célokkal egyetértettem, és mert úgy gondoltam, ez nem sülhet el rosszul.

Új plakátunk van (színes és fekete-fehér), megtekinthető és letölthető a galériából.
Akinek módja és lehetősége van kinyomtatni és kiragasztani, az ne habozzon megtenni. ;)

http://www.pusztafeszt.hu/image/tid/33

Leköltöztünk. Egy hete vagyunk a helyszínen, és annyi minden történt velünk, hogy felsorolni is nehéz. Városi gyereknek persze minden újdonság - ami ezzel az életformával jár -, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi új dolgot tanulhatok. Emellett pedig óriási kihívás az egész itt töltött idő. Olyan feladatokkal, helyzetekkel szembesülünk, amik nagyon komolyan próbára tesznek minket. Aki hosszabb időt tölt lent, lehetőséget kap arra, hogy egy teljesen más oldalról ismerje meg önmagát.
3-án pénteken megkezdődött a fesztivál, amin már hónapok óta éjt nappallá téve dolgozunk, és ami jelen pillanatban mindennél fontosabb a számunkra. Be akarjuk bizonyítani, hogy létrejöhet egy ilyen nagyszabású program csupán az emberek jóindulatára alapozva, önkéntes munkából, adományokból, felajánlásokból. Nagyon sok mindent vállaltunk amikor ezt elindítottunk, és rengeteg problémával kellett, és kell most is megküzdenünk. Nincs könnyű dolgunk.
Bár a frissítéseket nehezen tudjuk innen a pusztából megoldani, mégis a honlapunk látogatottsága rekordokat döntöget. Ehhez képest viszont még mindig nagyon kevesen jönnek le hozzánk, pedig ahhoz, hogy mi is itt maradhassunk, végig csinálhassuk, szükségünk van rátok! Eddigi visszajelzéseink mind nagyon pozitívak, aki eddig ellátogatott hozzánk kivétel nélkül azt mondta: visszatér. Ha nincs programotok, és otthon unatkoztok, gyertek le hozzánk, sok igaz magyar szívű fiatal van itt, és mindenki talál magának megfelelő elfoglaltságot.
Rengeteg minden felépült, mióta itt vagyunk: készítettünk táblákat, amik Kunszentmiklós felől mutatják az utat hozzánk, elkészültek a tyúkketrecek, kutyaól és karám is épült, tetőt ácsoltunk, zuhanyzókat állítottunk, már majdnem kész van a könnyűzenei színpad, és tegnap felépítettük az első jurtánkat is. Két napra vendégünk volt Horváth László fafaragómester, aki megtanított minket tálakat, teknőt faragni. Nagyon gyorsan elmegy a nap, este pedig készül a finom bográcsos étel, amit a tűz körül fogyasztunk el, beszélgetve, énekelve. Hétvégente pedig olyan fantasztikus koncerteket hallgatunk, mint legutóbb a Déva és a VAN zenekar, akiknek lenyűgöző volt előadása. Nem is beszélve a tegnap esti fantasztikus táncházas hangulatról, amit sokan most éltük át először. Kiemelt programok a héten a holnapi közös kenyérsütés, csütörtökön parázsonjárás, az esti táncházak, és koncertek. Csütörtöktől látogatható a gyógyító jurtánk, ahol testi-lelki felfrissülést is biztosítunk.
Fontos tudnivalók!!
A helyszín változott, mindenki figyelmesen nézze meg a leírást a honlapon!
Nézzétek át még egyszer a „Mit hozz magaddal?” részt! Fontos a sátor, hálózsák, tisztálkodószerek, mosószer, wc papír és a hidegélelem (aki tud hozzon bográcsot!)! A táborlakók együtt bográcsoznak, létszámtól függően akár több csoportban több kisebb tábortűznél (egyenlőre még nincs beüzemelve a tábori büfé, csak italt lehet kapni).
A tábor bejáratánál a tájékoztató pontnál fogadják a szervezők a vendégeket. (a szervezőkön zöld névkártya van). Minden este van egy nagy tábortüzes bemutatkozás, eligazítás is.
További kérdés, információ: Bures Évi 06303813070

A Puszta Fesztiválról a Hungária TV műsorán!

MAGYAR IDŐ
Vitaműsor 14. rész
Vukics Ferenc műsora

A riport ezen a címen a Hungária TV archívumában megtalálható lesz, jelenleg azonban napi négy alkalommal lehet megtekinteni ezekben az időpontokban:
12:20
18:20
00:20
06:20

(megjegyzés: én most nézem a riportot, és 01:15 van. Érdemes sokat nézni a Hungária TV-t, de ez általánosságban is elmondható, nem csupán a riport miatt)


Hungária TV

Örömmel jelenthetjük, hogy elkészült végre házi készítésű reklámfilmünk. :)
Nézzétek, terjesszétek, élvezzétek! ;)

YouTube (ha nagyon akadozik kapcsold ki a HD-t, vagy próbáld ide kattintva megnézni)

Közeledik a Magyarok Országos Gyűlése és Vására, és ezért mostantól nagyobb lendülettel folynak a munkálatok. Aki dolgozni jön, annak lesz lehetősége Bösztörpusztán, a "nagy esemény" helyszínén sátorozni, és mindent helyben intézni azért, hogy jobban haladjon a munka.

A soron következő munkák:
- A kemence befejezése
- A fűnyírás befejezése
- Az erdők kitisztítása
- Az istállók lemeszelése
- Karámjavítás
- Meszelés
- Ácsmunkák
- Lakatos munkák (szakemberek segítségét is várjuk!)
Amire jelenleg nagy szükség van:
40*40*2 zárt szelvény
40*20*2 zárt szelvény
40es L alakú szögvas
12es csavarok, menetes szár
fenyő palló és deszka
festékek, festő szerszámok, mész színező (piros és zöld), oltott mész, meszelő eszközök (ecset, permetező, szűrni harisnya), létra
népi díszítéseket festeni tudó segítő
7 zsák bánkúti, vagy tönköly búza SZERhez
kordon szalag
-Fűnyírási munkálatokhoz: fűkasza (erős damilos és késes), fűnyíró traktor
-Földmunkákhoz: bobcat, gázolaj, talicska, platós kocsi vagy utánfutó, mérőkötél 50 és 100 méteres
-Fa és egyéb munkálatokhoz: faanyag, láncfűrész, kalapács, fafúrók, csavarbehajtó, csavarkulcsok, szeg, menetes szár és anya, flex, hegesztő készülék (lehetőleg szakemberrel együtt)



Augusztus 8.-a reggeltől folyamatosan lesznek a helyszínen, úgyhogy nem szükséges előzetesen jelentkezni, mindenkit szeretettel várunk. Aki nagyobb szerszámot hoz - motoros kasza, létra, stb. - lehetőség szerint indulás előtt 1-2 nappal hívjon fel telefonon, hogy szükség van-e még rá, nehogy feleslegesen cipelje.
Bármilyen kérdés, észrevétel, stb.: Sárközy Ádám 06705597955


2009 augusztus 8.-án a Guinness Világrekord kísérlet a Magyar Hagyományok Napján!

FIGYELEM, FRISS HÍR!
Kóczán Péter Guinness Világrekord kísérlete 2009. aug. 8-án a Magyar Hagyományok Napja Kalocsai rendezvényén lesz megtartva, az esti órákban. Helyszín: Kalocsa-Foktő Repülőtér.

Kóczán Péter 222 méter hosszú, izzó parázson fog átmenni meztelen talppal... Legyőzi, uralni fogja az emberi test fizikai létét...

A rekordkísérletet a "Székely - Magyar testvériségért" ajánlja fel.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak
a Szervezők

"Mondva vagyon:
mikor sok ezer szív együtt dobban,
csillagösvényen, szarvasnyomban,
Hadak útján új tűz lobban!"

07.25.: a Kedélyes Urak zenekar megtoldotta a fantasztikus hangulatú koncertet még pár remek fényképpel a galériánkba. Köszönjük!